A múlt hétvége igazi Jolly Joker forduló volt a Loki számára: nem csupán legyőztük hazai pályán a Gyirmótot, hanem emellett az összes többi riválisunk (MTK, Mezőkövesd,…
Író Enderson
Annál a Fradinál vendégszerepeltünk, amely öles léptekkel haladt az elmúlt hetekben az újabb bajnoki címe felé. Mi ezzel szemben a kiesés elől menekülünk, így alapvetően nem…
Két győztes mérkőzés után ahhoz a Honvédhoz látogattunk, amely ellen már begyűjtöttünk a szezon során hat pontot, ráadásul igencsak emlékezetes találkozókon. Az előjelek tehát bizonyos szempontból…
A múlt heti fájó vereség megint visszarángatott minket a realitás talajára, így a felcsúti vendégszereplésünk előtt legfeljebb abban reménykedhettünk, hogy az esélyesség terhe nélkül mintha jobban…
A címadás oka roppant egyszerű. Nem amiatt írom ezt elsősorban, mert akkora a különbség jelenleg a két keret, a két klub működése, anyagi lehetőségei között, bár…
Látszólag nagy változások történtek az elmúlt hetekben: sokáig emlékezetes meccsen, 1-3-ról fordítva 5-3-ra vertük a Honvédot, majd a válogatott szünetben új edzőt neveztek ki a csapat…
Az idei szezont egy Honvéd elleni, azóta is emlékezetes idegenbeli győzelemmel kezdtük. Akkor a rossz védelmünket leszámítva még minden szépnek és jónak tűnt. Azóta viszont a…
A PAFC ellen az elmúlt években túl sok sikerélményünk nem akadt, és most sem mi voltunk a mérkőzés esélyesei. Ennek ellenére nagyon kellett volna a győzelem,…
Az idei szezon első kupameccse várt ránk, a harmadosztályú Veszprém otthonában. Előzetesen természetesen ment a fogadkozás, hogy komolyan vesszük majd a találkozót, és nem jelenthet gondot…
Annál a Fradinál vendégeskedtünk bő egy esztendő elteltével ismét, akik az utóbbi években nem csak hozzánk képest, hanem a mezőny többi tagjához viszonyítva is más szintre…
Nagyot fordult azóta a világ, hogy 2020 nyarán a Paks elleni 1-1-es döntetlennel kiestünk a másodosztályba. Nálunk új tulajdonosi kör és új csapat épült, Pakson pedig…
Nem volt könnyű bármit is jósolni a Honvéd-Loki meccs előtt: alapból igaz, hogy az új szezon előtt mindig nehezebb megtippelni az erőviszonyokat, de nálunk emellett is…
Tavaly ősszel, a kijózanító és fájó kiesés után, látva az igazolásainkat, joggal reménykedhettünk abban, hogy bajnokként jutunk fel. A bajnokság téli szünetében ugyanebben bízhattunk. Aztán pár…
Hatalmas tét, ősi rangadó, csak éppen az NB II-ben. A Nyíregyháza elleni mérkőzést azzal a tudattal várhattuk, hogy létfontosságú a győzelem, nem csak a presztízs, hanem…
Vasárnap a Pécsnél vendégeskedünk. Ha csak ennyit írnánk, már az is izgalmas lenne; első látogat a negyedikhez, ráadásul csak 5 pont közöttük a különbség. Ha viszont…