
A 21. fordulóban olyan összecsapással folytatódik a magyar bajnokság a Loki számára, ami előtt legfeljebb Magdi, a jósnő hatékonyságával tudnám megtippelni a mérkőzés várható színvonalát, végkimenetelét,…
A 21. fordulóban olyan összecsapással folytatódik a magyar bajnokság a Loki számára, ami előtt legfeljebb Magdi, a jósnő hatékonyságával tudnám megtippelni a mérkőzés várható színvonalát, végkimenetelét,…
A 2018-as évet vereséggel kezdtük. A Dorog elleni kudarc hatalmas pofon volt a csapatnak és a szurkolóknak egyaránt. Kérdés, hogy ez kijózanító és a helyes útra…
2018 első tétmérkőzésére már nem kell sokat várnunk, február 20-án, kedden 17 órakor a Nagyerdei Stadionban fogadjuk a Dorog FC-t. Már csak 16 csapat van talpon…
A Siófok ellen elszenvedett vereséget követően a 3. fordulóban ismét hazai környezetben lép pályára a DVSC-TVP női kézilabdacsapata. Csütörtökön a Váci NKSE látogat a Hódosba! Adott…
A címválasztásom elismerem, némiképpen túlzás, de a két csapat múltja, jelenlegi helyezése és pontbeli különbsége miatt helytálló lehet, ugyanakkor nem szabad, hogy ez megtévesszen minket, hiszen…
Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor végleg lezárhatjuk az előző szezont, elfelejthetjük a rossz emlékeket, és átadhatjuk helyüket valami újnak, remélhetőleg valami sokkal kellemesebbnek. A szombati napon…
Alig egy hét van hátra az új szezon kezdetéig, mi pedig szokásunkhoz híven beharangoztuk az előttünk álló szezont. Szezon eleji podcast adásunkban rengeteg, a DVSC-t érintő…
Az OTP Bank Liga 28. fordulójában DVSC – Haladás mérkőzést rendeznek szombaton, és bár ezt követően vár még ránk öt mérkőzés – ami nem kevés -…
Nem különösebben hálás dolog most beharangozót írni a Loki-MTK-ról. Mélyebb taktikai elemzésnek sok értelmét nem látom, mert ez a meccs (sajnos) már rég nem arról fog…
Szerintem nem túlzás a címbeli kijelentés, az idei szezon egyik, ha nem a legfontosabb bajnokijára készül a Loki. Pillanatnyilag a kieső, 11. helyen állunk, és a…
Túlesve a Ferencváros elleni tavaszi nyitányon, amelyen a Loki egy nagyon is értékes pontot szerzett a bajnoki címre törő zöldek ellen, nem áll meg az élet,…
Holnap kora délután az utolsó előtti alkalommal láthatjuk hazai pályán játszani a Lokit ebben a naptári évben, amikor is a Mezőkövesd Zsóry csapatát látjuk majd vendégül.…
Három futballmentes hétvége után ismét útjára indul a labda a magyar futballpályákon, a Loki is ismét harcba száll a pontokért. Változások tucatját láthatjuk majd a pályán,…
A szezonvégi számvetések időszakát éljük, ilyenkor több szempontból is kielemezzük, hogy milyen évet zárt szeretett csapatunk. Egy valami mellett azonban nem szeretnénk elsiklani, mégpedig saját magunk…
Ha bármi miatt is emlékezetes marad a 2015/16-os idény, azt a kesze-kusza, kiszámíthatatlan végeredményű mérkőzések esszenciájának köszönhetjük. Olyan mennyiségű, hihetetlenebbnél hihetetlenebb teljesítményingadozást látunk a csapatoknál, ami…