
Kényelmes helyzetből várhattuk a Kalmar elleni visszavágót, és bár történtek bosszantó kellemetlenkedések az ellenfél részéről a találkozót megelőzően, úgy tűnt, hogy már az első negyed órában…
Kényelmes helyzetből várhattuk a Kalmar elleni visszavágót, és bár történtek bosszantó kellemetlenkedések az ellenfél részéről a találkozót megelőzően, úgy tűnt, hogy már az első negyed órában…
Van valami egészen különleges és visszahozhatatlan élmény egy igazán fülledt, mégis lágyan simogató nyári estében. Amikor egyszerre esik jól az embernek a forróság, és az azt…
A BL főtábláért vívott párharc első meccsét elveszítettük Manchesterben, méghozzá olyan különbséggel, ami után a legvérmesebb szurkolók sem nagyon bízhattak a csodában. A visszavágó tehát bár…
Azt már a spliti visszavágó előtt tudtuk, hogy ha sikerül megtartani (vagy növelni) a háromgólos előnyünket, akkor a BL főtábláért a Manchester Uniteddel kell játszanunk. Ezt…
A hazai Hajduk Split elleni mérkőzést követően nem igazán tudtam, hogyan is kezeljem a visszavágót. Az egyértelmű volt, hogy a 3-0-s eredmény miatt elegendő lehet akár…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Túl vagyunk a BL nyolcaddöntők odavágóin, ma pedig végigmegyünk az összes mérkőzésen egyesével,…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Túl vagyunk a csoportkör felén a Bajnokok Ligájában, három kör után pedig mérleget…
Készen álltok a harmadik feladványra? Most kicsit csavartunk a dolgokon, egy más jellegű feladvánnyal érkeztünk, ha kíváncsi vagy, akkor olvass tovább!
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Jövő héten startol a Bajnokok Ligája új idénye, ezzel egyidőben pedig startol a…
Jeles nap a mai. Na nem azért, mert a nap folyamán elkészül összefoglaló cikkünk a Honvéd elleni meccsről, és nem is az este esedékes Semleges Térfél…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A botrányosan végződő Craiova – Kispest meccs mellett a másik három kupacsapat meccse…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A kupacsapatok hétközi mérkőzései mellett a mai adásban a Haladás helyzetéről is lesz…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Lezajlott ak az odavágók a nemetközi kupában, ráadásul minden magyar csapat sikerrel vette…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Jövő héten megkezdik szereplésüket a kupacsapataink, így a DVSC is. A mai adás…
A mesék (vagy esetleg viccek) nyelvén igyekszünk reflektálni arra, ami a környezetünkben zajlik. Fogadják kedves Olvasóink sok szeretettel a második ilyen szösszenetet, ezúttal Gyalog galopp módra.