
„Ha Messi nálunk játszana, mi nyertünk volna” – nyilatkozta egyszer Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője az argentin klasszisról, érzékeltetve, mennyit is jelenthet egy igazán jó…
„Ha Messi nálunk játszana, mi nyertünk volna” – nyilatkozta egyszer Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője az argentin klasszisról, érzékeltetve, mennyit is jelenthet egy igazán jó…
Megszokhattátok már, hogy az év elejét, az uborkaszezont mindig retro hetekkel nyitjuk. Ez idén sem lesz másként, és a két évvel ezelőtti nemzetközi kupás, illetve a…
A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám…
És ez több szempontból is igaz volt a forduló egyik legjobban várt mérkőzésének számító keleti rangadón. Egyrészt kiváló, izgalmas mérkőzést láthatott a nagyérdemű, méghozzá közel telt…
Az első játékrészt csak a legelvetemültebbek élték túl, a tetszetős futballt – mondjuk úgy – elmosta a nyári zápor. Fordulás után már a mi akaratunk érvényesült,…
Visszakaptuk a csapatunkat. Bár ezt nem önmagában a 3-1-es győzelem puszta ténye mondatja velem. Mert egy olyan csapatot győztünk le, amely számos poszton nem üti meg…
Vegetáló együttesünk ezúttal a felettébb törékeny kollektíva benyomását keltő Újpesthez látogat. A Mészöly-legények időszakos előmenetele esetleges, mivel sikereikből képtelenek tartós önbizalmat meríteni. Egyik tábornak sem öröm…